Ez történt a Megyei Kupa második fordulójában
Hozta a kötelezőt az SBTC, az Érsekvadkert és a Rimóc, szép skalpot szerzett a Mohora, szomszédját ejtette ki a Varsány, nem állt ki a Pásztó, a Tar és a Kálló.
Hozta a kötelezőt az SBTC, az Érsekvadkert és a Rimóc, szép skalpot szerzett a Mohora, szomszédját ejtette ki a Varsány, nem állt ki a Pásztó, a Tar és a Kálló.
Nem hibázna az SBTC és a Berkenye, csoport riválisok csapnak össze Taron, szomszédderbit rendeznek Nógrádsipeken.
Szép győzelmet aratott a Szent Imre DSE, otthon örülhetett a Mohora, remek sikerrel jeleskedett a Nőtincs, simán nyert a Varsány, pontszerzéssel debütált a Szendehely új edzője, idegenben aratott diadalt az Őrhalom.
A címvédőt fogadja a Bánk, nem hibázna a Varsány és a Patak.
Rétságon vizitál a Bercel, nem hibázhat a Bánk, a Mohorát fogadja a Patak.
Mind nyugaton, mind pedig keleten két-két csapat küzdhet meg a végső elsőségért.
Változatos jövés-menés listát jegyezhette fel a bajnokság csapatai.
Jónás István 59. életévében távozott az élők sorából.
A nyugati megye kettőben szereplő együttes a Szécsényt fektette két vállra gyakorló meccsen.
Öt együttesből kerültek be a kiválasztottak az első félév szerkesztőségi tizenegyébe.