24. forduló: Döntetlen a bronz mérkőzésen!

Nőtincs SE – Patak SE  2 : 2 ( 1 : 1 )
Játékvezető: Urbán Viktor ( Makovinyi Zoltán, Babcsán Zsolt )

Nőtincs: Kiss D. – Kovács K., Keresztes, Verner, Kőrös – Sirkó, Makkai, Birszki, Dancsó – Hugyecz, Szunter

Patak: Pincze G – Ánik G, Simó Zs, Pincze D, Kürtössy O – Fábián L – Oravecz R, Mácsik L, Varga F, Bella S – Németh L

Gólszerzők. Makkai M ( 18′ ), Szunter Cs ( 55′ ) ill: Németh L ( 10′ ), Pincze D ( 64′ )

Nem indult jól számunkra a mai „bronz” mérkőzés, mert a tizenegy játékossal készülő csapatunkból egy órával a mérkőzés előtt váratlanul kiesett védőnk Gál Máté! Hogy ne létszám hiányosan álljunk fel egy ilyen meccsre, ismét az edzőnk, Bella Sándor húzott szerelést! Szó mi szó, a csapat nem önbizalomtól telve készült és bizony jó esély volt rá, hogy a múltheti csúfosnak mondható vereséget sem ezen a mérkőzésen fogjuk feledtetni.
Aztán a kezdő sípszót követően teljesen megváltozott minden. Fegyelmezetten játszva törekedtünk arra, hogy a hazai próbálkozásokat megállítsuk. bár az igazság az, hogy ezekben azért nem volt akkora átütő erő, sőt olyannyira nem, hogy Németh fejesével vezetést szereztünk a tizedik percben! Jót tett a gól a csapatnak, bátrabban futballoztunk, bár a Nőtincs veszélyesebb támadásokat vezetett. Makkai gólja a 18. percben egalizálta az eredményt és egy kicsit mintha magasabb sebességre kapcsoltak volna, de vagy kapusunk Pincze Gábor, vagy a kapufa mentett egy-egy ízben óriásit!
A szünetet követően kissé már fáradtan, de annál nagyobb odaadással folytatódott az egyébként nagyon sportszerű mérkőzés! A játékvezetőnek a kilencven perc során egyszer sem kellett a zsebébe nyúlni!
A hazaiak gólfelelőse Szunter szerezte meg csapatának a vezetést az 55. percben. Meg kell vallani érett a gól, de csapatunk nem roppant össze, aminek az eredménye újabb gól lett! Mácsik szabadrúgását csapatkapitányunk Pincze Dávid fejelte a kapuba a 64. percben!
A mérkőzésből hátra volt még közel félóra és várható volt, hogy a hazai csapat meg fogja nyomni, hogy begyűjtse a három pontot. Úgy is lett, kisebb nyomás alá vettek minket, de ez a nyomás azért nem volt akkora, hogy a védekezésen kívül másra nem is maradt idő. Bizony néhány támadást mi is vezettünk, de sajnos a mieinkből sem lett semmi. A hazaiak viszont eldönthették volna a mérkőzést, de kapusunk határozott és magabiztos volt ezen a napon! De két esetben ő sem lett volna képes hárítani, mert nem távolabbról, mint a gólvonalról lőttek fölé!
A lefújáskor pedig mindkét csapat egy – egy pontot könyvelhetett el magának. Bár a Nőtincs közelebb állt a győzelemhez, de csapatunk így is rá szolgált az egy pontra! Ezer sebből vérezve nem a bunkerfocit választva gólt, gólokat akartunk szerezni, ami sikerült is, de ehhez kellett egy fegyelmezett minden téren helytálló csapat! A matematikai esély megvan még ugyan a dobogóhoz, de valljuk be férfiasan, ez a hajó elment részünkről! Szép volt fiúk! Hajrá Patak!

Cseresznyik Sándor: – Úgy éreztem, ezen a mérkőzésen nem volt meg a csapatban az a tűz, az az agresszivitás, amire számítottam, ráadásul a helyzetkihasználásunk sem volt valami jó, nagyon sok lehetőséget kihagytunk, meglepő, de kétszer a gólvonalról sem sikerült betalálnunk. Ez kicsit visszavette a csapatot, ahogy láttam a fiúkon, elment az önbizalmuk és ez meg is látszott a játékunkon. Ennek tudom be a döntetlent. Egyébként nagyon sportszerű meccs volt, mindkét együttes megtette a magáét, fegyelmezett volt  a játék. Ez a találkozó ilyenre sikeredett, aminek nyilván nem örülünk. Kicsit fáradtnak érzem a társaságot, szerintem egy-két embernek sok volt ez a sorozat, de még nincs vége a bajnokságnak, ezért változtatnunk kell, fejben össze kell szednünk magunkat, fel kell rázódnunk és készülni a következő bajnokira.

Bella Sándor: Nem voltam irigylésre méltó helyzetben a mérkőzés előtt, de végül a csapat ma ismét a jó oldalát mutatta be. A hazai csapat előtt adódott több helyzet, de még a legnagyobb lehetőségeit is kihagyta, így azt kell mondanom, nem érdemtelenül szereztünk pontot Nőtincsen! Sportszerű mérkőzés volt. Nem maradt más hátra, mint gratulálni a Nőtincs dobogós helyéhez! ( Nógrádfoci.hu )

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.