
Kutnyik Tamás.
Sokáig a gólkirályi cím várományosa volt az előző idényben a Kétbodony csapatától érkező Kutnyik Tamás. A bajnokságban mindössze 19 mérkőzésen szereplő futballista így is 22 találatig jutott amivel holtversenyben a harmadik helyen végzett éppen a mi játékosunkkal Bogdány Zsolttal. A frissen igazolt támadó nem idegen patakon, mert 2015 februárjától egy évet már játszott csapatunkban. Akkor 20 mérkőzésen lépett pályára ahol 5 gólt szerzett. Munkahelyi elfoglaltsága miatt vissza tért Kétbodonyba, ahol amikor tudott azért játszott és tagja volt a ‘bodonyiak 2018-as megye III.-as bajnokcsapatának is. Sok sikert a Patak SE csapatában!