Érsekvadkert SE II. – Patak SE 1 : 2 ( 1 : 2 )
Játékvezető:Szakal Tamás ( ifj. Szakal Tamás, Babcsán Zsolt )
ÉVSE II: Partos – Pálfi ( Csejk 69′ ), Varga V ( Fábián L 61′ ), Herczeg, Hustyava – Farkas ( Burai 46′ ), Gubik, Mácsik ( Beluczki 80′ ), Pap – Szabó L ( Pádár ( 57′ ), Sipos.
Patak: Pincze G – Fritz I, Simó Zs, Mócsány R, Szabó Z – Csabai L ( Szenecei M 89′ ), Molnár M ( Kutnyik T 61′ ), Várhegyi T, Varga O – Szabó L, Bogdány Zs.
Gólszerzők: Szabó L ( 29′ ) ill: Bogdány Zs ( 11′ büntető, 37′ )
Sárgalap: Pálfi T ( 39′ ) ill: Szabó L ( 39′ )
Az ősz mérkőzésére készültünk, az előző kiírás bajnoka a mostani listavezetője ellen játszott, és mi nem a legjobb előjelekkel érkeztünk vadkertre. Sajnos öt sérültünkből egy sincs olyan állapotban, hogy vállalhatta volna a mai igen fontos találkozót! Mindössze tizenhárom játékos állt a csapat rendelkezésére, így elég szűkös lehetőségeink voltak. Ettől függetlenül mindenféle félsz nélkül, jó hangulatban készülődtek játékosaink.
A bajnoki címet birtokló hazai csapat nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, az első tíz percben ők domináltak. A 9. percben hazai szöglet után röviden szabadítottunk fel így középről lőni tudtak, szerencsére a lövés a bal kapufa csücskéről hagyta el a játékteret! Ez volt az a tíz perc amit át kellett vészelnünk, két perccel később már vezetéshez jutottunk! Csabai senkitől sem zavartatva vezeti föl középen a labdát majd

Az első félidőben sokszor forgott veszélyben a hazai kapu. Nagyobb koncentrációval már ekkor eldönthettük volna a mérkőzést!
Bogdányt akarta indítani, de a labda egy védő kezét is érintette, tizenegyes! A büntetőt Bogdány nagy erővel lőtte úgy, hogy a labda a felső lécet érintve vágódott a hálóba! Ettől kezdve vette át csapatunk az irányítást, egy félidő alatt több szögletet rúgtunk, mint az eddig lejátszott mérkőzéseken!
A 18. percben óriási helyzet maradt ki! Várhegyi végzett el egy szabadrúgást, Lövését Partos lábbal védi, ami Molnár elé kerül és a meglepett középpályásunk pár lépésről az üres kapu mellé lőtt! A mezőnyben brusztoltak a csapatok, de amint tisztára játszottuk magunkat mindjárt helyzet lett belőle.
20. perc, Varga-Bogdány- Varga a labda útja majd utóbbi beadását Szabó L véti el pár lépésről! Négy perccel később ismét ő került helyzetbe, távoli lövése alig megy kapu mellé. Amikor azt várjuk, mikor jön az újabb vendég gól, a hazai csapat kiegyenlített! Még az első félórán belül jártunk, amikor a 29. percben egy labdavesztést követően gyorsan lekontráztak a vadkertiek, kihasználva létszámfölényüket, ziccerig kijátszva helyzetüket lőtték kapunkba az egyenlítő gólt!
Szerencsére a gól nem zökkentette ki a csapatot a ritmusából, a 32. percben ismét Szabó L kerül ziccerbe, de Partos ismét véd, majd a kipattanó labdát Csabai az üres kapu mellé fejeli! Sok helyzetet dolgoztunk ki, ebben az időszakban sokat volt a hazai térfélen a labda. Ez végül meghozta az eredményt, újból vezetést szereztünk! Szép akció folyt a pályán, Bogdány Szabó L-val kényszerítőzik, majd a vissza kapott labdával kapura indult, elvitte a kapus mellett, majd az üres kapu közepébe gurított!
Ez után néhány hazai játékos kicsit durvulni kezdett, sajnos a játékvezető ezeket teljes nyugalommal engedte. Néhány belépő után kijárt volna a sárga lap is, de nem hogy lapot, néha még a szabadrúgás sem járt érte.
Pataki helyzettel indult a második félidő, Molnár harcol ki egy labdát magának a felező vonalnál, majd indítja Bogdányt, a nagy kedvvel játszó támadónk alig lőtt kapu fölé! Két perc múlva egy lepattanó labdára csap le és alig lő mellé! Helyzetekben egyértelműen a hazaiak fölé nőttünk, de jó lett volna egy újabb pataki gól, mert ahogy telt az idő, úgy kezdett elharapózni a mérkőzés! Ekkor már inkább a mezőnyben folyt a játék, mindkét oldalon sikerült meghiúsítani a csatárok próbálkozásait. Azért csak jutott újabb lehetőség csapatunk előtt, Kutnyik végezhetett el szabadrúgást amit szögletre ment a hazai kapus, a szögletből Mócsány lő fölé!
Lassan teltek a percek de gyorsan pörögtek az események. A hajrában jó néhány játékvezetői ítélet borzolta mindkét csapat kedélyeit, amit a hazaiak viseltek nehezebben. A 85. percben jártunk már amikor Szabó Z kezére pattant a labda, a spori sípja néma maradt, amit a lefújás után sem tudtak a hazaiak megemészteni. A hátralévő időben még egy helyzet volt nekünk és egy a vadkertnek, de az eredmény nem változott így az ősz mérkőzésén is begyűjtötte csapatunk a három pontot így behozhatatlan előnyre tettünk szert és lettünk őszi elsők! Szép volt fiúk! Hajrá Patak!
( Nógrádfoci.hu )