Győzelemmel kezdtünk hazai pályán

Patak FC – Keszeg SE  3 : 0 ( 2 : 0 )
Játékvezető: Mércse László (Menczel József, Reviczki János)

Patak: Pincze G (Ivanics G 46′) – Tóth M (Kürtössy O 46′), Csókási Cs, Mócsány R, Tóth A (Váró P 46′) – Oravecz R, Várhegyi T, Paulicsek M, Fábián L (Forgács L 46′) – Takács G (Bogdány Zs 46′), Kovács R (Németh L 79′)

Sárgalap: Burai D (52′), Bujtár K (78′)

Góllövők: Kovács R (29′, 33′), Oravecz R (88′)

Két felkészülési mérkőzéssel és egy kupa meccsel hangolódtunk a bajnoki nyitányra. Hazai pályán fogadtuk azt a Keszeget, akikkel egy héttel korábban a kupamérkőzést játszottuk. Erős és bő kerettel, tizenhét fővel készülődtünk az új szezon első mérkőzésére, vendégeink tizennégy játékossal érkeztek.
Az várható volt a nagy meleg miatt, hogy nem láthatunk majd nagy iramot a pályán, ez érthető volt, ellenben egy brusztolós, szívós ellenfelet kaptunk. Sok párharc alakult ki a mérkőzés során, a mieink nehezen kapták el a fonalat, de különösebben nem kellett izgulni, nem sok helyzete volt a vendégeknek. Az első félóra végén Kovács vette be a Keszegi kaput, majd néhány perc múlva egy szemfüles góllal duplázta meg csapatunk előnyét. A Keszeg a félidő előtt egy kapufát lőtt és talán elmondhatjuk, hogy ez volt a legnagyobb helyzete a vendégeknek.
A második félidőre a fél csapat kicserélődött, nem kevesebb, mint öt friss játékos érkezett. Több volt már a helyzetünk, de újabb gólt nem szereztünk egészen az utolsó percekig. Ekkor Oravecz lépett ki a leshatárról, egészen a kapuig vezethette a labdát és ott már nem hibázott, be állította a végeredményt. A mai mérkőzésen nem játszottunk jól, de a lényeg, hogy eredményesek voltunk. Szép volt fiúk! Hajrá Patak!

Bella Sándor: Egy nem túl színvonalas mérkőzésen húztuk be a három pontot egy meglepően jól játszó Keszeg ellen. Nehézkesen indult be a gépezet bár meg volt némi mezőnyfőlényünk, kapura az első félórában szinte semmi veszélyt nem jelentettünk. Végül sikerült két gólt szereznünk a szünetig, de az eredményen kívül mással nem igen lehettünk elégedettek. Taktikai cseréket hajtottunk végre a szünetbe, de ez sem adott nagyobb lendületet játékunknak, igaz, helyzetünk több volt, mint az első félidőben. Azt mondom megérdemelt a győzelmünk, bízok benne, hogy minőségben is tudunk majd hozzá tenni a további játékunkhoz. Szimpatikus ellenfelünk volt, további sok sikert kívánok a Keszeg csapatának!

Cseri Kornél: A nyári „szabadságok” miatt nem a legoptimálisabb létszámmal érkeztünk erre a mérkőzésre, de ettől függetlenül nem feltartott kézzel, és ezt sikerült is bizonyítanunk. Végig a kilencven perc során egyenrangú ellenfelei voltunk egy jó csapatnak, és egy kis szerencsével könnyen meglepetést okozhattunk volna, de sajnos az első félidő közepén egy ötperces rövidzárlat megakadályozta ezt. Kár érte, ugyanakkor ez egy olyan teljesítmény volt, amire bátran lehet alapozni a későbbiekben! (Nógrádifutball.hu)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.