Október 27.-én vasárnap kora délután a szomszédvár, a regnáló bajnok otthonában lép pályára csapatunk.
Az előző bajnoki kiírás bajnokának az Érsekvadkert II. vendégeként lépünk pályára vasárnap. A ‘vadkert’ kissé beragadt a rajtnál, de mostanra a harmadik helyre tornázta fel magát. Egy-két váratlan eredményen kívül hozták a tőlük elvárt eredményeket. Az előző körben nem léptek pályára, mert az Erdőkürt elleni meccsüket elhalasztották, aminek új időpontja december 1.
Vendéglátónk öt győzelmet tudhat maga mögött, hazai pályán fektették két vállra Ipolyszög ( 4 : 0 ), Ősagárd ( 6 : 1 ) és Rétság ( 2 : 0 ) csapatait. vendégként csupán kétszer, Felsőpetény ( 1 : 0 ) és Nézsa ( 3 : 1 ) ellen diadalmaskodtak. Két mérkőzésen végeztek döntetlenre, mindkétszer hazai pályán, Tereske ( 4 : 4 ) és Romhány ( 1 : 1 ) ellen. Mindkét vereségüket házon kívül szenvedték el, Kétbodony ( 0 : 2 ) és Legénd ( 1 : 2 ) tudta eddig őket két vállra fektetni.
Jelenleg két hely és tizenhárom hely választja el a két csapatot, de nem csak pontokban van ekkora különbség, házigazdáink huszonkét rúgott gólnál tartanak, csapatunk pedig több mint a dupláját lőtték már meg, szám szerint 49-et! A kapott gólok tekintetében viszont már nincs ekkora különbség, mindössze négy gól. A vadkert tizenegy, Patak hét kapott gólnál tart.
A hazaiak legeredményesebb góllövője Sipos Balázs 7 góllal. Nálunk Bogdány Zsolt 16 találattal.
A mérkőzés vasárnap 13.30. órakor kezdődik. A meccset Szakal Tamás dirigálja, két segítője ifj. Szakal Tamás és Babcsán Zsolt lesznek.