Focifan Futsal SE – Patak FC 3 : 5 ( 1 : 2 )
Játékvezető: Horváth Sándor
Focifan: – Oláh R – Csonka K, Botos R, Gergely K, Csonka R – Csonka Attila, Csonka E, Rusznyák M, Jónás Sz – Oláh M, Oláh K
Csere: Kardos Zs, Jónás K, Csonka Achilles.
Patak: Ivanics G (Oláh R) – Busai B, Hegedűs N, Paulicsek M, Benkocs K – Garai M, Oravecz R, Várhegyi T, Mészáros R – Garai G, Takács G
Góllövők: Csonka E (2), Oláh K ill: Mészáros R (7′, 65′), Garai G (40′, 50′), Ivanics G

A koncentrációval nem volt gond a Focifan Futsal elleni felkészülési mérkőzésen.
Csapatunkban történt némi vérfrissítés utáni első felkészülési mérkőzésünkre nehezen álltunk össze, de végül össze jött. Ellenfelünk a most alakuló Focifan Futsal SE csapata volt, akikkel a bajnoki mérkőzéseken is találkozni fogunk majd. Csapatunkban öten érkeztek, ebből a mai mérkőzésen hárman be is mutatkoztak. A mérkőzésen a csapat bár kissé felforgatva játszott, nem okozott csalódást. Nem érződött, hogy néhányan nem a saját posztjukon játszanak, illetve a régiek és újak jól megértették egymást. A mérkőzés előtt felvett ritmust tudta tartani a társaság egész végig. Mészáros Roland és a frissen igazolt Garai Gergő duplázott, de a második félidőben mezőnyben futballozó kapusunk Ivanics Gábor is be talált. Kapusunk találata volt a legszebb, balról tekert a jobb ficakba! Szép volt fiúk! Hajrá Patak!
Sopotnik László: – Először is, köszönöm a Pataknak, hogy el tudtak jönni az edző meccsre. Megtiszteltetés egy ilyen csapattal játszani! Mert mind sportszerűségből, mind taktikailag és mind a játékosoktól csak tanulhat egyfiatalokból álló új csapat, akik eddig csak a keleti régióban próbálhatták ki tudásukat. Mi pedig szembesültünk a hibákkal, amit még talán tudunk javítani szezonkezdésig. Nem szégyen kikapni egy olyan csapattól, akik magasabb osztályban is bármikor megállnák a helyüket. Sok sikert kívánok nekik, magunknak pedig további fejlődést!
Bella Sándor: – Első felkészülési mérkőzésnek, mozgásnak mindenképp hasznos volt a mai találkozó. Kevesen voltunk, de a lényeg a mozgáson volt. Az új igazolásokból hárman be is mutatkozhattak. A meleg ellenére frissen mozogtunk, több jó megoldásunk is volt, de most még elég pontatlanok voltunk. Elegedett vagyok a fiúkkal. Tovabbi jó felkészülést a Focifan csapatának!