Rangadó győzelem Szügyben

Szügy II. SE – Patak FC  1 : 2 ( 1 : 1 )
Játékvezető: Ordasi István (Pálinkás Sára, Kárász András)

Szügy: Tresó- Gál, Földvári (Miklián 64′), Hodászi, Ágner, Rónási, Hegedűs (Csizek 51′), Jónás, Szemerédi, Janzsó, Tátrai (Kovács A 75′).

Patak: Ivanics – Kürtössy (Fábián 73′), Pincze D, Csókási, Dombi – Váró (Bogdány 59′), Paulicsek – Oravecz, Sinkovics, Németh (Horváth 68′) – Kovács R (Takács 80′)

Góllövők: Jónás (18′) ill: Ágner (23′-öngól), Sinkovics (57′)

Sárgalap: Kürtössy ( 7′)

Sinkovics Kornél bődületes tizenegyesével győztük le a taasszal még pontot sem vesztő Szügy csapatát.

A szezon eddigi legnagyobb rangadójára került sor vasárnap kora délután. Az első két helyezett csapott össze szügyben. A két csapat  fej-fej mellett halad a tabellán, minden mutatójuk egyforma. Mindkét oldalon teljes meccskerettel készültek a csapatok.
A mieinknél Várhegyi sérülés miatt, míg Forgács egyéb elfoglaltság miatt nem volt a keret tagja. Mellettük Pincze G, Mócsány és Bogdány is csak a kispadon kaptak helyet. Az szinte borítékolható volt, hogy nagy taktikai csata lesz a pályán ezért mindkét alakulat rendkívül fegyelmezetten állt a mérkőzéshez. Nem volt ismerkedés, kóstolgatás, mind a két csapat a kezébe akarta venni az irányítást, de ez egyiknek sem sikerült, ezért is alakulhatott ki ilyen jó színvonalú mérkőzés. Egy szemfüles góllal a hazai csapat szerzett vezetést a 18. percben, de nem sokáig örülhettek, mert öt perc múlva egy öngóllal egyenlített csapatunk. A pálya egyes részein kemény párharcok alakultak ki, kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, de a vezetést a szünetig egyik csapat sem tudta megszerezni. A második játékrészben picivel mintha aktívabbak lettünk volna a hazaiaknál, egy-két cselt vagy passzt tapssal jutalmazott a közönség. Kovács Robi került helyzetbe, de közre fogták és történhetett valami, mert a közelben álló játékvezető azonnal a büntetőpontra mutatott! A tizenegyest Sinkovics magabiztosan értékesítette az 57. percben, ezzel átvéve a vezetést! A következő negyedórában viszont el is dönthettük volna a meccset, mert volt hogy csak a kapussal álltunk szemben. Mivel kimaradtak a helyzetek így végig kiélezett maradt a meccs és egészen a le fújásig izgulhattunk. Ez volt az a meccs, ahol még a vesztesnek sem kell szégyenkeznie, jó színvonalú, sportszerű mérkőzést láthatott aki ezt a meccset választotta. Szép volt fiúk! Hajrá Patak!

Koplányi Őrs: – Saját magunkat vertük meg! Még az első húsz perc rendben volt, utána hogy mi történt, még most is agyalok rajta! A többi hetven percben meg nagyon gyengén, ötlettelenül játszottunk és így nem érdemeltünk pontot! További sok sikert a Pataknak!

Bella Sándor: – Két jó csapat, kilencven perc férfias küzdelem nagyon sportszerű keretek között egy rangadóhoz méltó játékvezetői hármassal! A mérkőzés alatt egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, mindkét oldalon meg volt a lehetőség, hogy gólt szerezzen. Csapatom végig fegyelmezetten be tartott minden megbeszélt dolgot, nem volt gyenge pontunk. A hazai vezető gól sem okozott törést a játékunkba, igazából egy öngóllal és egy büntetővel fordítottuk meg az eredményt, mégis úgy érzem sikerünk megérdemelt. A másik oldalnak is ki jár a dicséret, mert ők is kellettek ahhoz, hogy ilyen, nem megye hármas színvonalú mérkőzés legyen a mai rangadó! További sok sikert kívánok a Szügy csapatának!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.