Rétság FC – Patak FC 2 : 0 ( 2 : 0 )
Játékvezető: Kiss-Bilkei Balázs (Molnár László, Rácz Dániel)
Rétság: Barna – Tövis, Majer, Ragács, Pálinkás, Benkocs K (Homolya A 80’), Pásztor, Benkocs D, Monostori, Körmöczi (Szklenár 70’), Molnár.
Patak: Pincze G – Kürtössy O (Mészáros R 75′), Forgács L (Busai B 61′), Csókási Cs, Mócsány R – Paulicsek M, Várhegyi T – Horváth B (Takács G 46′), Bogdány Zs (Németh L 66′), Dombi D – Kovács R.
Góllövők: Benkocs K (26′), Pálinkás M (31′)
Sárgalap: Benkocs D (43′), Monostori L (58′), Homolya A (85′), Majer F (89′) ill: Csókási Cs (30′), Bogdány Zs (43′)

Kürtössy Ottó 75 percig volt a pályán és addig a csapat legjobbjának bizonyult!
A hatodik fordulóra két hibátlan csapat maradt, az egyik a mi csapatunk a másik mostani házigazdánk, az utóbbi években sokat fejlődő és erősödő Rétság voltak. Erre a fontos rangadóra több játékosunkat is nélkülözni kellett, de még így is egy erős kerettel érkeztünk győzelmi reményekkel, csakhogy a mérkőzés végére ebből nem lett semmi…
Egy igazi rangadónak megfelelően kezdődött a találkozó, a házigazdák nagy lendülettel támadtak így viszont nekünk nyílt lehetőség, több is, hogy előnyt szerezzünk. Az első huszonöt percben akár el is dönthettük volna a meccset, de Fortuna nem volt kegyes hozzánk. Sőt, egy ígéretes támadásunk után Kovács szép tekerése alig kerülte el a bal felső sarkot és a kirúgást követően egy nagy egyéni hiba után a vezetést is megszerezte a hazai együttes! Ami nekünk sokadjára sem sikerült az nekik elsőre összejött! Öt perccel később egy újabb hiba és újabb kapott gól! Ez már kissé össze zavarta a fejeket, de néhány perc elteltével úgy ahogy rendeződtek soraink. Sajnos gólt rúgni, szépíteni a szünetig nem sikerült ezért a második félidőre maradt, hogy valamit kihozzunk ebből a meccsből.
Sajnos a második félidő sem hozott eredményt, a Rétság védte előnyét, és mi sem tudtunk értelmes helyzetet kialakítani. Ellenben egy nagyon sportszerűtlen, durva játéknak lehettünk szemtanúi. Ennek eredménye négy sérült játékos! Ehhez kellet még a játékvezető indiszponált ténykedése ami néhány alkalommal bizony „kicsapta a biztosítékot” játékosból szurkolóból egyaránt!
Egy fontos mérkőzésen vesztettünk, de el kell ismerni, hogy nem is érdemeltünk volna győzelmet, bár a látottak alapján vereséget sem… Rétság jobban akarta a győzelmet ehhez mindent be is vetettek, nálunk pedig akadozott az a bizonyos gépezet! Egy vereség soha nem jó, de tudomásul vettük. Hajrá Patak!
Havay Zoltán: – Két, eddig veretlen gárda találkozott. Egy rendkívül kemény, rengeteg egyéni párharccal vívott küzdelem zajlott a pályán, ez meglátszott az összesen 6 kiosztott sárgalapon. Az első félidő elején a vendégeknek adódott lehetőség a gólszerzésre, de a kapusnak köszönhetően nem sikerült gólt szerezni. Első félidő közepén egy kiugratást követően Benkocs Krisztián előzte meg a védőjét, elsőre a kapufát találta el majd a kipattanót értékesítette, így megszerezte első találatunkat. Pár perccel később ismét Krisztián lépett volna el a védő mellől, azonban szabálytalankodtak vele szemben. A 16-os környékéről Pálinkás Martin végezte el a szabadrúgást, a sorfal fölött eltekerve a hálóba kötött ki a labda! A második félidőben folytatódott a küzdelem, ám további találat egyik oldalt sem született. Így hazai pályán, kettő-nullás győzelem született egy remek pataki csapat ellen. Sok sikert kívánunk a Patak csapatának! A sérült játékosoknak gyors felépülést. Gratulálunk a saját csapatunknak, hogy folytatta az eddigi veretlenségi sorozatát! De nem kell magunkat elbízni, hiszen sok mérkőzés vár még ránk. Jó csapatok ellen kell még játszani.
Bella Sándor: – A mai rangadót a szerencsésebb csapat nyerte. Az első huszonöt percben volt annyi helyzetünk, amivel meg nyerhettük volna ezt a meccset, majd jött egy öt perc rövidzárlat és ellenfelünk máris két gólos előnyt szerzett. Ez kicsit zavart okozott a fejekben, de hamar átvészeltük ezt az időszakot, viszont a szünetig szépíteni nem tudtunk. Változtatnom kellett, de azzal sem lett jobb. A hazaiak sem veszélyeztették a kapunkat így elérték céljukat értékes három pontot szereztek, amihez gratulálok és további sok sikert kívánok! (Nógrádifutball.hu)