Romhány SE – Patak SE 0 : 3 ( 0 : 1 )
Játékvezető: Berta István ( Szolik Milán, Zsély Zalán László )
Romhány: Paróczi – Seres M, Hornyák, Jávor, Tóth F ( Lázár L 53′ ) – Máthé, Pribelszki ( Nagy S 73′ ), Nagy B, Boros ( Hegedűs 46′ ) – Marsicki ( Stvorecz 86′ ), Varga B.
Patak: Pincze G – Kürtössy O, Fritz I, Várhegyi T, Horváth B – Csabai L, Molnár M, Bogdány Zs, Varga O – Kutnyik T.
Gólszerzők: Bogdány Zs ( 39′ ), Csabai L ( 48′ ), Kutnyik T ( 74′ )
Sárgalap: Bogdány Zs ( 49′ )
Nehezen indult az év utolsó tétmérkőzése csapatunk számára, a szombati mérkőzésnap lévén sajnos túl sok volt a hiányzó játékosunk, olyannyira, hogy mindössze tíz fővel tudtuk elkezdeni a Romhány elleni összecsapást! Az összeállításunk sem volt mindennapi, Kürtössy jobb védőben, Várhegyi középhátvédben, Bogdány pedig a középpálya közepén szerepelt! Házigazdáink eddig mindössze két vereséget szenvedtek, mind kétszer idegenben, valamint a második legkevesebb gólt kapták eddig. Szóval ezek tudatában nem voltak valami biztatóak a kilátásaink.

Kutnyik Tamás egy gól, egy assziszt! Itt éppen egy szabadrúgás után talál a kapuba, de les címén érvénytelenítették a találatát.
Már az első perc végén helyzetbe kerültünk, Molnár helyezett lövését ütötte szögletre Paróczi, majd nem sokkal ezután Pincze G-nek kellett kitolni egy labdát a jobb alsóból. A mérkőzés 12. percében jártunk amikor Bogdány lépett ki és vezethette a kapura a labdát, de védője összeakasztotta a lábait mielőtt lőhetett volna! Az egyértelmű tizenegyes elmaradt, a játékvezető sípja néma maradt! Ezután szép lassan át került az irányítás a mi kezünkbe, voltak ígéretes lehetőségek, de elhamarkodottan döntöttünk egy-egy helyzetnél így oda lett a gólszerzés lehetősége. Túl az első félórán a 31. percben Bogdány balról indult befelé amikor a hazai kapus elkaszálta! Tizenegyes! Gondoltuk mi, de a „spori” sípja most is néma maradt! Két ekkora tiszta tizenegyest nem lehet csak úgy elnézni, egyszerűen csak nem akarta befújni őket a kedves játékvezető úr! Aztán jött a 39. perc amikor Csabai jobbról lőhetett be egy szögletet, amit Bogdány előbb lekezelt, majd félfordulattal hét méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt! Nem volt váratlan a vezetésünk, a mérkőzés eddigi részében többet tettünk ezért, mint a hazaiak. A félidő lefújása előtt ugyan még egyszer telibe találták a felső lécet, de igazából komoly helyzetig nem jutottak a negyvenöt perc alatt.
Álomszerűen kezdődött részünkről a második félidő! A 48. percben Varga jobbról egy jó keresztlabdával indította Kutnyikot, aki jó ütemben és pontosan adott középre és Csabai a kapust megelőzve a kapu bal oldalába fejelt! Ez tényleg szép támadás volt egy szép góllal befejezve! A két gólos előnyünk tudatában sem lankadt a csapat figyelme, ráadásul régen látott nagy fegyelemmel játszott, az össze kuszált csapatrészek is jól működtek. Néhány kósza kísérletre futotta a hazaiak erejéből, valamint a játékvezető is előszeretettel fújt le valós vagy vélt szabálytalanságokat a kapunktól 16-18 méterre, látszott rajta, hogy nagyon szeretne hazai gólt…!
Szerencsére a kapunk érintetlen maradt minden ilyen közeli pontrúgás után, majd a 74. percben az egykor Romhányban nevelkedő, de most a mi sikereinkért játszó Kutnyik adta meg a kegyelem döfést egykori csapatának. Csabai ugratta ki remek ütemben támadónkat, aki egy védővel a nyakán a tizenhatoson belülre érve nagy erővel bombázott a léc alá! Mindhárom gólunk a remek csapatmunka eredménye volt a mai nap! A fiúk egy percig sem hagyták, hogy kételkedjünk a mai sikerben, nagyszerű hozzáállásról adtak tanúbizonyságot. Egy nagyon kultúrált és sportszerű csapatot sikerült legyőzni, de mindezek ellenére ez a szombati játéknap ahogy sok más csapatnak is, úgy nekünk sem jön be. Szép volt fiúk! Hajrá Patak!
( Nógrádfoci.hu )