Érsekvadkert SE – Patak FC
1 : 4 ( 1 : 1 )
Játékvezető: Ordasi István (Bérczi Bálint, Szemesi Zsolt)
Patak: Ivanics G – Kürtössy O, Forgács L, Váró P (Mócsány R 46′), Fábián L (Németh L 46′) – Horváth B, Várhegyi T (Tóth A 83′), Sinkovics K (Takács G 77′), Dombi D – Bogdány Zs (Busai B 66′), Kovács R (Mészáros R 83′)
Góllövők: Sipos B (16′) ill: Sinkovics K (38′ -büntető-), Tálas E (56′ -öngól-), Busai B (75′), Takács G (92′)
Sárgalap: Kovács Z (37′), Nagy R (92′)
Kiállítva: Kürtössy O (42′)
Szomszéd várak csaptak össze a második fordulóban. A nyáron alaposan átalakuló hazai csapat az első körben Dejtáron kapott hatalmas pofon után hazai pályán akart javítani. Ma kicsit jobban néztek ki, mint egy héttel korábban. A vendég oldalon egy sima siker után újabb pontokban reménykedtek.

Busai Bogdán Bendegúz megszerezte első bajnoki gólját pataki mezben.
Csapatunknál jó hangulatban kezdődött a találkozó, jól is járattuk a labdát, de helyzetbe nem kerültünk. A 16. percben egy jobb oldali kontra támadás után úgy szereztek vezetést a hazaiak, hogy a mieink méterekre le maradtak minden vadkert játékosról így könnyedén a kapunkba lőhettek. A gól a fegyelmezetlen védekezésünk eredménye volt! Védekezésünkkel továbbra is gondok voltak, Forgács szerelte jókor a kiugrani készülő Sipost. A másik oldalon is volt egy jókora fegyelmezetlenség. Bogdányt tarolták le teljesen feleslegesen, amiért járt a sárga lap és természetesen a büntető is! Sinkovics értékesítette a tizenegyest és ezzel kiegyenlítette az eredményt a 38. percben. Aztán főhetett a fejünk, a 42. percben Kürtössy lerántotta a kiugró Sipost amiért azonnal villant a piros lap, jegyezzük meg, teljesen jogosan! Megint a védekezés…
A kiállítással a csapat minden terve borult ami a folytatást illeti. A szünetben valamit ki kellett találni. Két friss ember érkezett Mócsány és Németh, majd nem sokkal ezután Németh beadásába rosszul ért bele Tálas aki így a saját kapujába fejelt, öngól! Innentől viszont már kézben volt a meccs! Tíz emberrel is jobban futballoztunk és a beszálló csere játékosainknak köszönhetően újabb gólokat is szereztünk. A kilenc perccel korábban be álló Busai lőtt gólt közelről egy szögletet követően a 75. percben, majd Takács mehetett kapura zavartalanul és a kapust kicselezve állította be a végeredményt a 92. percben.
Az első félidőben volt némi zavar a csapatban, ami ismét megbosszulta magát. Kaptunk egy gólt, amit elkerülhettünk volna, ráadásul elveszítettünk egy embert és ennek a fegyelmezetlenség volt az oka.Ezen a meccsen volt szinte minden, nekünk két kapufa, a hazaiaknak egy. Volt öngól és tizenegyes valamint kiállítás és elpuskázott lehetőségek is. Szép volt fiúk! Hajrá Patak!
Farkas Bálint: – Végre összejött a csapat és megfelelő létszámmal tudtunk kiállni. Az első félidőt nagyon jól kezdtük, vezettünk is, és bár a védekezésre koncentráltunk, akadt pár helyzetünk, amivel növelni tudtuk volna az előnyünket. Amit elterveztünk, azt szépen fegyelmezetten sikerült is betartani, az első félidőben… A második félidőre viszont teljesen elfogytunk, erőben mindenképp, de sajnos fejben is. Sorozatos rossz döntések és hibák egy Patak ellen bekapott gólokkal jár, így sajnos a rutinosabb csapat megérdemelten nyert. Nekünk ez most egy építkezési fázis , de ha ezt a létszámot állandósítani tudjuk, és megtaláljuk mindenki helyét, illetve szerepét a csapatban, a visszavágónál már komolyabb ellefelei leszünk a Pataknak is.
Bella Sándor: – Nem túl színvonalas, de izgalmas mérkőzést játszottunk. Az első félidőben nem igazán kaptuk el a fonalat, mezőnyfölényben futballoztunk, de minden ötlet nélkül. A hazaiak szereztek vezetést, nem tagadom a gól fel bosszantott, mert fegyelmezetlen védekezésünk eredménye volt! A szünet előtt egyenlítettünk büntetőből, majd egy jogos kiállítás miatt megfogyatkoztunk! Kicsit össze kaptuk magunkat a folytatásra, egy öngóllal vezetést szereztünk. Nem látszott, hogy kevesebben vagyunk, jobbak voltunk és még két találatot szereztünk a végére el fáradó hazai csapat ellen. Sportszerű mérkőzés volt korrekt játékvezetéssel. További sok sikert az Érsekvadkert csapatának! (Nógrádifutball.hu)