Kiütéses győzelem Felsőpetény ellen

Patak FC – Felsőpetény SE  9 : 0 ( 4 : 0 )
Bajnoki labdarúgó mérkőzés
Játékvezető:Kiss Gergő Zsolt (Kiss Zsolt, Pásztor Botond János)

Patak: Váró P – Tóth A (Busai B 62′), Horváth B, Mócsány R, Fábián L – Oravecz R, Várhegyi T, Sinkovics K (Mészáros R 62′), Németh L (Dombi D 62′) – Kovács R, Bogdány Zs (Takács G 46′)

Felsőpetény: Burai – Tóth P, Soós, Belovai, Hegedűs, Garai M (Csámpai 26’), Horváth G, Fekete, Kertész, Oláh, Barnoki.

Góllövők: Mócsány R (3′), Kovács R (15′), Oravecz R (42′, 45′, 51′), Takács G (49′, 59′), Mészáros R (80′), Dombi D (88′)

Sárgalap: Tóth P (63′), Hegedűs N (86′) – mindkettő Felsőpetény

A mérkőzés napján derült ki, hogy a kezdőcsapatba jelölt játékosok közül négyen, Ivanics Gábor, Csókási Csaba, Paulicsek Márk és Forgács Levente sem tarthat a csapattal. Ennek ellenére erős kerettel készülhettünk Felsőpetény ellen.

Oravecz Roland (fehérben) háromszor is betalált a Felsőpetény kapujába.

Már rögtön a mérkőzés elején Mócsány vette be a vendég kaput egy remek átlövés után. Szinte azonnal látható volt, hogy a két csapat nincs egy súlycsoportban, nagy mezőnyfölényben játszottunk végig a mérkőzés során. Ennek ellenére egyenlítési lehetőséget szalasztott el a Felsőpetény miután ziccer helyzetben kapu mellé lőttek. Az első negyedóra lezárásaként Kovács növelte az előnyt, majd egy jó darabig csak mezőnyben jeleskedett a csapat, a kapu előtt több lehetőség is kimaradt. Néhány perccel a szünet előtt aztán Oravecz kétszer is betalált így teljes nyugalommal, magabiztos vezetéssel vonulhattunk pihenőre.
A folytatásban is hamar jött az újabb találat, Takács szabadrúgását ügyetlenkedte be a vendég kapus, majd előbb kapufát lőttek a vendégek aztán jött Oravecz újabb gólja, és innét már igazából a végeredmény volt kérdés. A vendég csapat sportszerűen, becsületesen játszott még úgy is, hogy nem sok esélye volt ezen a napon.  Kovács száguldott el a jobb oldalon majd önzetlenül középre adott az érkező Takácsnak, neki pedig már csak higgadtan a kapuba kellett passzolni az újabb pataki találatot.  Nem volt még vége, mára is jutott egy újonc gól. Mészáros szerezte csapatunk nyolcadik találatát. Az i-re a pontot Dombi tette föl a mérkőzés végén miután egy távoli erős lövéssel bevette a vendégek kapuját megadva ezzel a kegyelemdöfést az addigra már széteső Felsőpeténynek.
Jó volt látni csapatunk fegyelmezett játékát, végig a mi akaratunk érvényesült. A vendégeket is meg kell dicsérni, mert kulturáltan és nagyon sportszerűen játszottak! Szép volt fiúk! Hajrá Patak!

Bella Sándor: A mai mérkőzésen nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Nagy mezőnyfölényben játszottunk a becsülettel és sportszerűen küzdő ellenfelünk ellen. Ma tetszett a fiúk meccshez való hozzáállása és fegyelmezett játéka! Gyorsan vezetést szereztünk, majd a szünetig el is döntöttük a meccset. A második félidőben az iram kissé vissza esett, de továbbra is gólra törően játszottunk, aminek vége ez a nagyarányú győzelem volt. Büszke vagyok a fiúkra, mert egy percig sem engedték el a megbeszélteket, jól kezelték az egész mérkőzést. A szebb napokat is látott Felsőpetény csapatának kitartást és köszönjük a sportszerű mérkőzést.

Laczkovszki Zsolt: Össze kell szokni a csapatnak. (Nógrádifutball.hu)

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.