Következő ellenfelünk: Romhány SE

A Megyei III. osztály nyugati csoportjának a 25. fordulójában május 12-én 17.00. órától a bajnokság ötödik helyezettjét a Romhány SE-t fogadjuk.

Csoportunk kétség kívül a legnagyobb múlttal rendelkező csapata a Romhány. A csapatunkkal egyidős romhányi egyesület a legalsó csoportból jutott el a nyolcvanas évek közepére az NB III-ba, ahol hat idényt húzott le és az 1988-89-es idényben érték el a legjobb helyezésüket ( 6. hely ). A másik emlékezetes sikerük 1983-ban a Népstadionban amikor meg nyerték a Szabadföld kupát!
Aztán kisebb megszakításokkal tizenöt évig a megyei I. osztályban szerepeltek, majd 2010-ben a tizenegyedik helyen végezve vissza léptek és onnantól kezdve inkább kevesebb, mint több sikerrel szerepeltek a megye II-ben, majd 2017-ben innen is vissza léptek és immár második éve szerepelnek ismét a legalsó vonalban!
Romhány a 21 lejátszott mérkőzéséből 11-et megnyert, 4-szer végzett döntetlenre és mindössze 6 vereséget számolhat. A hat vereségéből tavasszal négyet gyűjtött be így elég rapszódikusra sikeredett az eddigi tavaszuk. Az előző körben magabiztos sikert ért el Ipolyszögön ( 5 : 0 )! De Nézsa ( 3 : 2 ) és Becske ( 1 : 0 ) elleni győzelmük is figyelemre méltó!
Legnagyobb arányú győzelmük éppen az említett Ipolyszög ( 5 : 0 ) elleni volt, de Keszeg ( 5 : 1 ) és Legénd ( 5 : 1 ) ellen is szép eredményeket értek el. A legnagyobb arányú vereségük két körrel ezelőtt hazai pályán volt a bajnoki címre pályázó Érsekvadkert II. ellen ( 0 : 4 )!
A rúgott góljaik száma 47 ami 11-el kevesebb, mint a miénk és amivel a hatodik legtöbb gólt szerezték. Ami a kapott gólokat illeti a 27 gól Nézsával holtversenyben a mezőnyben a legkevesebb!
Csapatunkat egy hely és és négy pont választja el tőlük.
A legeredményesebb góllövőjük Hegedűs Máté 10 góllal.
Két játékosuk is volt csapatunk futballistája, Varga Balázs másfél évet szerepelt, míg az egykori ifjúsági csapat bajnokságot és gólkirályságot is nyert korábbi kedvence Marsicki Richárd három évet!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.