Takács Gergely mesterhármasával győztük le Rétságot

Rétság FC – Patak FC  2 : 3  ( 2 : 3 )
Játékvezető:Hegedűs Máté (Csillik Bence Levente, Rácz Dániel)

Patak: Pincze G – Kürtössy O, Váró P, Csókási Cs, Mócsány R – Oravecz R, Horváth B, Sinkovics K, Németh L – Forgács L – Takács G.

Góllövők: Homolya A (13′, 34′) ill: Takács G (7′, 11′, 33′)

Sárgalap: Tövis R (32′)

Ismét egy szombat kora délutáni bajnoki mérkőzés! Sajnos két egymást követő szombati játéknapon esélytelen ugyanolyan kerettel készülni, hiszen ez sokunknak bizony még munkanapnak számít. Ha figyelembe vesszük szűkös tavaszi keretünket és azt, hogy Várhegyi, Fábián, Bogdány, Dombi, Tóth, és Paulicsek sem volt bevethető, mindjárt látszik, hogy éppen tizenegyen húztak szerelést, hogy begyűjtsék a pontokat a Rétság ellen.

Küzdelmes mérkőzésen szereztük meg a három pontot Rétság ellen. Mócsány Roland éppen fejjel veszélyezteti a hazai kaput.

Jól kezdődött számunkra a mérkőzés, Takács már a 7. percben betalált, majd a 11-ben duplázott! Sokáig nem örülhettünk a biztos vezetésnek, mert két perccel később szépített a Rétság. Apró szépséghiba volt ebbe a találatban csupán, mégpedig az, hogy les volt (ezt egyébként az asszisztensek is elismerték a mérkőzés után)! Érdekesen alakult a játék képe, néhány percig mi domináltunk, majd néhány percig a hazaiak. A 33. percben Takács harmadszor is be talált, de egy perccel később a Rétság ismét szépített, talán az elsőnél is nagyobb lesből! Nem volt jó a játék, viszont mind két csapat küzdött a másikkal becsületesen ami vette ki az erőt rendesen a játékosokból. Takács vette le a labdát a tizenhatoson belül mikor a hazai védő önfeláldozó mentése nem a legjobban sikerült, mert rendesen elkaszálta saját játékos társát és a már lőni készülő támadónkat is! A játék labda feldobással folytatódott. A szünet előtt a Rétsági kapu előtt volt a labda, a hazaiak felszabadítottak, majd gyors kontrába kezdtek. A baj csak az volt, hogy kézzel vitték el a labdát, majd a baloldalról középre adott indítás óriási lesen találta a hazai támadót! Pincze bravúrral mentett, helyrehozva a játékvezető és asszisztense hibáját.
A folytatásban is maradt a brusztolós küzdelmes foci. A hazaiak jobban álltak, mert volt lehetőségük frissíteni, nekünk viszont be kellett osztani erőnket. A Rétság többet kezdeményezett, de pontatlanok voltak, ami most nálunk is szembetűnő volt. A végére láthatóan mindkét csapat elfáradt és mivel a második felvonásban már több gól nem esett, így megnyugodva konstatálhattuk, hogy ismét kifizetődő volt a fegyelmezett játék! Szép volt fiúk! Hajrá Patak!

Bella Sándor: Két egymás utáni szombati játéknapon lehetetlen ugyanolyan kerettel kiállni. Nekünk sem sikerült. Csere nélkül tizenegyen azért összejöttünk, és ha már játszottunk, úgy gondoltuk, megpróbálunk pontot vagy pontokat elhozni Rétságról. Alig félóra játék után ki alakult a végeredmény, és ha szép játékot nem is láthattak a nézők, két küzdő csapatot igen. Sportszerű találkozón megérdemelten szereztük meg a három pontot. Havay Zoli barátomnak és csapatának további sok sikert kívánok!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.