U-19: Elszalasztott lehetőség!

Patak SE – Szendehely FC  3 : 3 ( 0 : 1 )
Játékvezető: Kiss Tamás ( Urbán Viktor )

Patak: Balla G – Pajor K, Vajzer M, Szabó R, Bella M – Vidák I, Gilyen M Beluczki T, Dombi D – Imre F, Deme A

Gólszerzők: Deme A ( 70′, 82′ ), Gilyen M ( 87′ )

Sárgalap: Szabó R ( 58′ ), Bella M ( 64′ ), Imre F ( 91′ )

Jellemző kép a mérkőzésről: a párharcoknál nem voltunk elég határozottak!

Mindkét gárda több hiányzóját volt kénytelen nélkülözni a mai,  inkább a számunkra fontosabb mérkőzésen! Az erősen tartalékos Szendehely ellen meg volt a győzelmi esélye csapatunknak, de sajnos a kilencven perc során nem tudtak élni ezzel a lehetőséggel! Az elmúlt hetek játékát meg sem tudták közelíteni, nagyon gyenge színvonalon pergett le a találkozó. Az izgalmak az utolsó húsz percben kezdődtek. Deme kevesebb mint negyedóra alatt megfordította a mérkőzés állását, de mindössze két percig örülhettünk, mert a vendégek kihasználták a mieink tehetetlenségét és figyelmetlenségét és két perc alatt vissza vették a vezetést! ( Ezen a két-három percen néhány játékosnak el kell gondolkodni… )
A csapat becsületét végül Gilyen mentette meg miután sokadik szabadrúgása talált utat a kapuba a 87. percben!
Óriási lehetőség volt a csapat kezében amivel nem sikerült élni. Egy ilyen mérkőzésre azért tizenegynél több embernek kellene összejönni, de ha már így sikerült, akkor a pályára lépőknek volna kötelessége mindent megtenni a sikerért!
Fegyelmezetlenséggel, önkényes változtatásokkal és főleg teli gatyával nem lehet sikert elérni! Fontos, hogy a hátralévő mérkőzéseken a csapat fejben mindenképpen rendbe tegye magát! Hajrá Patak!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.